2010. október 18., hétfő

Alternatív megoldások

Három dolog, ami nem csökkenti az autó fogyasztását, de az üzemanyagra és autóra költött összeget igen:
89. Ha olyan helyen lakik, illetve dolgozik, amit meg lehet közelíteni túlnyomó részt kerékpárutakon, akkor ha csak lehet, járjon biciklivel! A magam részéről, mivel olyan helyre költöztem, ahonnan könnyű és biztonságos is kerékpárral eljutni sok helyre, elkezdtem biciklivel járni. Nem csak a stressz-tűrésem növekedett meg jelentős mértékben, de az általános közérzetem is sokat javult, valamint nem csak egy tankolással kevesebbre van szükség havonta, de még testedzésre is jóval kevesebbet költök, mint eddig. Arról nem is beszélve, hogy nagyon élvezem magát a bringázást. Ehhez is egy jó tanács: ahelyett, hogy szupermarketekben venne kerékpárt, "mert ott olcsóbb", menjen el egy kerékpár-szaküzletbe, és kérje meg az eladót, hogy segítsen az Ön igényeinek megfelelő biciklit választani. Ha az olcsó szupermarket-drótszamár mellett dönt, biztos lehet benne, hogy a kerékpár több időt tölt szervizben, mint használatban, soha nem lesz vele igazán elégedett, és végül így is - úgy is rákölti ugyanazt a pénzt - ha nem többet, mint amibe egy jó bringa került volna.
90. Vegyen egy robogót, vagy motorkerékpárt (ez utóbbira vizsgázzon le), és tavasztól őszig, ha csak lehet, járjon azzal!Sokkal kevesebb időt tölt majd dugóban, mindenhova gyorsabban odaér a városban, és az üzemanyag, illetve parkolási költségeken is rengeteget spórol! (Motorokra egyáltalán nem kell parkolási díjat fizetni!) Külön előny, hogy parkolóhelyet sokkal gyorsabban találhat bárhol, mint autóval. 
Kérdezhetné: "Jó, de honnan lesz pénzem motorra, vagy akár csak egy robogóra?". Erre a választ az AutósTITKOK eBook első kötetében találja. Tanácsainkkal többszázezer forintot megtakaríthat autóvásárlásnál, részletfizetésnél.
Figyelem! Ha elkezd motorozni, felejtse el a bizalmi elvet! Ha úgy motorozik, hogy minden autós ellenség, aki csak az alkalomra vár, hogy Önt elpusztítsa, sokkal kevésbé valószínű valódi veszélyhelyzet kialakulása. Még, ha zöld a lámpa, akkor is nézzen be a kereszteződésbe! Volt olyan nap, hogy két kereszteződésben is elütöttek volna piroson áthajtó baromarcúak, ha nem nézek körbe, és nem állok meg rögtön elindulás után...
91. Ha nap közben, nem a csúcsforgalmi órákban kell valahova, nem túl messze eljutnia, nem siet különösebben, nincs cipekedni valója, használja a tömegközlekedést! Ha inkább megszokásból, mint szükségből autózik, mert mondjuk az Ön esetében praktikusabb lenne a tömegközlekedés, ráadásul túl nagy kényelmetlenséggel sem járna, próbálja ki, hátha nem is olyan rossz az adott viszonylatban. Ha a hétköznapokra átszokik a tömegközlekedésre, szép pénzeket takaríthat meg. A bérlet ára akár egy hét alatt megtérülhet.
Ezt annak ellenére mondom, hogy kevés ember van, aki nálam hálásabb azért, mert nem kell a tömegközlekedésben szenvednie. Mégis, ezt az alternatívát, kb. 10 év után, néhány éve újra fölfedeztem, egy némileg elhúzódó autójavítás miatt. Érdekes kalandban volt részem! Egyrészt, mivel nem tömegközlekedési csúcs idején mentem, a járművek nem voltak zsúfoltak. Amit élveztem benne, az az volt, hogy volt időm olvasni, nézelődni, megszokott útvonalaimon volt lehetőségem megcsodálni a szépen felújított épületeket, stb.
Azért nap mint nap nem választanám a tömegközlekedést, de ha átszállás nélkül, vagy maximum egy átszállással eljuthatok valahová, és nem kell több helyet is útba ejtenem, dolgokat cipelnem, immár megfontolom annak lehetőségét is, hogy autózás helyett inkább tömegközlekedjek. (Azért legtöbbször a kényelem győz...)
Nyilván a tömegközlekedés az autózással szemben csak akkor jelent majd igazi alternatívát, ha kiszámíthatók lesznek a járat-követések, a járművek nem lesznek zsúfoltak és a büdös, koszos ruházatú csavargókat nem engedik utazni.

Amit még érdemes lehet megfontolni: nem csak a fogyasztást, az egy tank üzemanyagra költött pénzt is lehet csökkenteni!

85. Figyelje a benzinkutak árait! Az eltérés literenként akár 5-20 forint is lehet, ami tankolásonként átlagautók esetében 200-500 forintot jelenthet. Tankoljon olyan helyen, ahol a környéken több kút is van. Nagyobb az árverseny, alacsonyabb árakkal találkozhat! Kerülje az autópályákat, a városi ki- és bevezető szakaszokat, és az M0 körgyűrűt. Az itteni árak 5-15 forinttal biztos magasabbak, mint ugyanannak a cégnek a városi kútjain.
A társaságok kútjai között nem csak a benzin árában van különbség! Korábban, rendszeresen egy nagy nemzetközi társaság kútjainál tankoltam, ahol autóm 48 literes tankjába, úgy, hogy nem sokkal a figyelmeztető jelzés kigyulladása után tankoltam, rendszeresen 47-48 litert tudtam tankolni. Elhittem azokat a válaszokat, amiket autós fórumokon szoktak válaszolni ilyenkor a társaságok képviselői: "1-3 liter a csőbe is belemegy, meg a tank is lehet több, mint 48 literes, mert a gyári adat ritkán pontos". Azonban később, egy lentebb részletezett okból elpártoltam tőlük, már szinte kizárólag a MOL-nál tankolok, és láss csodát, azóta csak egyszer mutatott 47 litert a műszer, de akkor már tényleg "porzott" a tank. Általában 44-45 litert tudok az autóba tölteni, pedig ugyanúgy járok tankolni, mint korábban. Ha hozzáveszem, hogy a MOL-nál rendszerint 4-6 forinttal még az üzemanyag is olcsóbb, akkor az alkalmankénti megtakarítást könnyű kiszámolni: a 3 liter mínuszt szorozzuk meg a cca. 300,- Ft/literes árral = 900,- Ft, adjuk hozzá a 48l x 5 Ft/l különbözetet = 240,- Ft, így összesen 1.140,- Ft-ot kapunk. Ez 7,6 %-os megtakarítást jelent ahhoz képest, mintha a mai áron még mindig ugyanott tankolnék!
Ha Ön nagyon sokat jár autóval, a havi különbözet komoly összegre rúghat! 
86. Számoljon, mielőtt messzebb elautózik egy olcsóbb, esetleg egy ún. diszkont kúthoz! Pár forint különbségért nem biztos, hogy megéri megtenni az extra kilométereket, mert ha közben még egy torlódás is kialakul, biztos elégeti a megtakarítást, ráadásul az elveszített idő is értékesebb... Gondoljon bele, ha valahol 2 forinttal olcsóbb az üzemanyag, az 90-100 forint megtakarítást jelent egy tankoláson! 300 forintos üzemanyagárak, és mondjuk 8 literes városi fogyasztás esetén, ebből mindössze 4,1 km tehető meg.
Ha a diszkont-kutak megjelenésekor elkezdett valamelyikhez járni, és ott is maradt, gondolván, hogy az biztosan olcsóbb, mint a nem diszkont kutak, időnként ellenőrizze az árakat! Lehet, hogy a különbség olyan kicsire "kopott", (esetleg megfordult, és egy környékbeli normál kút még olcsóbb is), hogy többé (vagy csak átmenetileg) már nem éri meg csak az olcsóbb üzemanyag miatt kiautózni a város szélére a bevásárlóközpont kútjához.
Abból se induljon ki, hogy az X kút a legolcsóbb azon a  környéken, ahol a rendszeresen szokott tankolni, amikor egy távolabbi helyen választ a kutak közül! Lehet, hogy ott a drágábbak között van az ugyanolyan nevű kút, ha épp nem a legdrágább. 
Az épp érvényes árakat jó közelítéssel megtalálhatja a Holtankoljak.hu oldalon (http://www.holtankoljak.hu) az aktuális árak rovatban.
87. Egyes benzinkút-társaságok az általuk forgalmazott készpénzkímélő megoldások alkalmazása esetén 3-5 forinttal kedvezőbb áron adják az üzemanyagot. A chipkártya feltöltése pénzzel néhány másodperces művelet, és bármikor elvégezhető. 
88. Benzinkutaknál azzal is jelentős pénzeket takarít meg, ha nem verik át! Sajnos még mindig sok helyen előfordul csalás, ügyeskedés, sőt lopás a kutasok részéről, ezért legyen nagyon óvatos! Az így elköltött összegek elérhetik az évi soktízezres nagyságrendet. Azt, hogy milyen veszélyeknek van kitéve, és hogy ezeket hogyan kerülheti el, az AutósTITKOK eBook II. kötetének külön fejezete tárgyalja, Vigyázzon "levehetik", avagy nagyon sokan pályáznak az Ön pénzére! címmel. 
Ezért is fontos, hogy ne csak az árat vegye figyelembe! Vannak hírhedten koszos benzint áruló társaságok, vannak kutak, ahol rendszeresen vizezik az üzemanyagot, és vannak társaságok, akik vonzzák azokat az alkalmazottakat, akik egyéb módszerekkel is különösen szeretik megkárosítani a vevőt. A fent említett fejezet mellett, olvashat az autós fórumokon is bőven ilyenekről. Például az Index "Benzinkutas trükkök" című "topic"-jában.

Ne feledje, azzal, hogy csökkenti autója fogyasztását, a környezetet is kíméli!

84. A gázüzemre átalakítás is jelentős megtakarítást jelent
  
A gáz-üzemmóddal mintegy 35-45%-os költségmegtakarítás érhető el. Az átalakítás egy olyan megtérülő beruházás, ami nem csupán a pénztárcáját kíméli, de a kisebb károsanyag-kibocsátásnak köszönhetően, jelentősen hozzájárulhat a levegőtisztaság védelméhez. 


Nézzünk egy konkrét példát, hogyan határozhatja meg az átalakítás megtérülését!:
Kiindulási adatok:
- az átalakítás költsége a legmodernebb típúsú gázos egységgel, egy 1600 cm3-es, lambdaszondás, hengerenkénti befecskendezésű, elterjedt típusú gépkocsi esetén: bruttó kb. 240.000,- Ft.
- átlagfogyasztás benzinben: 8,0 liter/100 km
- átlagfogyasztás gázban (kb. 15 %-kal magasabb fogyasztás): 9.2 liter/100 km
- átlagos benzinár: 305,- Ft/liter (2008. május)
- átlagos gázár: 180,- Ft/liter (2008. május)
Költségek:
- egy km költsége benzinben: (8.0x305)/100=24,4 Ft/km
- egy km költsége gázban: (9,2x180)/100=16,56 Ft/km
- megtakarítás egy km-en: 24,4-16,56=7,84 Ft/km
A beruházás megtérülése:
240.000,- Ft / 7,84 Ft / km = 30.612 km
Tehát egy átlagos futásteljesítményű gépkocsi átalakítása kb. 1,5 év alatt megtérül, és további minden 10.000 km-en 78.400,- Ft-ot takaríthatunk meg a mai árakon számolva. Egy alacsony űrtartalmú karburátoros, egyszerű gépkocsi km-enkénti költségmegtakarítása: ~4 Ft/km. Nagy hengerűrtartalmú (2500 cmfelett) gépkocsiknál pedig ~8,0 Ft/km.
Ha az autót főleg városi forgalomban használja, a megtakarítás tovább nő.
Az átalakítási áraknak utánanézhet pl itt:www.autogaz.hu
Ha nem akar a számítással bajlódni, a következő weboldalon működik egy számító űrlap az átalakítás megtérülésének kiszámítására:
http://www.medic-car.hu - "Számolja ki!" menüpont.
Itt még egyszerűbb a dolga a számításnál (a Shell Gas oldala):
http://www.shellgas.hu/site.html?page=43# 
Az autógázzal kapcsolatos további kérdéseire választ kaphat itt: http://www.autogaz.hu/faq.html
Ha az átalakítás mellett dönt, előzetesen ezt a cikket mindenképpen olvassa el!:http://www.autogaz.hu/fontos.htm


A gázautók további előnyei: a várhatóan magasabb eladási ár, és a hosszabb motorélettartam.
Fontos tudni, hogy ma a legtöbb helyen tilos mélygarázsba beállni gázüzemű autóval, pedig a modern rendszerek egyáltalán nem veszélyesek, csak a szabályozás rendkívül elavult, és mindent tilt. Ez ellen védekezhet azzal, hogy a gáztöltő nyílást a tanksapka alá helyezteti el, így az őr nem szúrja ki, hogy gázüzemű az autó.

Egyéb fogyasztásnövelő tényezők, és ezek kiküszöbölése

80. Csak akkor használja a légkondicionáló berendezést, ha szükséges! 0,3 - 1 liter többletfogyasztást is okozhat a légkondi, ill. a klíma! (A manuális klímák nagyobb többletfogyasztást okoznak, mint az fejlett klíma automatikák, mivel a tényleg szükségesnél általában tovább üzemeltetjük a berendezést.)
Tavasszal, és ősszel, illetve nem kánikulai nyári napokon, amikor beül autójába, és úgy érzi megsül, elég, ha a klímát csak 6-7 percig járatja. Ezalatt a lehűtött levegő lehűti a szellőzőrendszert, és az autóban felforrósodott levegőt is lecseréli. Ezután már a normál ventilátoros szellőztetés is elegendő. Ha a levegő újból felmelegszik az utastérben (10-15 percig valószínűleg nem fog), elég újra 4-5 percre bekapcsolni a klímaberendezést.
Azért, hogy a levegő minél kevésbé forrósodjon föl az autóban, ha csak lehet parkoljon árnyékban, és/vagy parkoláskor tegyen hővisszaverő napellenzőt az ablakba. Minél kevésbé melegszik föl az utastér és azon belül a szellőző-rendszer, annál kevésbé kell majd klímával hűteni.
Figyelem: ha manuális klímánál, a hideghez meleg levegőt is kevert a hőmérséklet kellemes beszabályozása végett, akkor a kikapcsolás előtt tekerje a szabályzót a leghidegebb fokozatra. Hetente egyszer, a berendezés jó állapotban tartásához mindettől függetlenül kapcsolja be azt 5-10 percre. (A miértekről a "Kisebb kopás..." fejezet szól.)
81. A motorok legnagyobb kopását a hidegindítás okozza (a kopás 70 - 80 %-a ekkor történik.) Addig, amíg a motor nem melegedett föl az üzemi hőmérsékletére, a fogyasztás is jelentősen magasabb. (Téli autózásnál, különösen, ha az autót rövidebb utakra használja, ez 15-20 %-os fogyasztásnövekedést is jelenthet.) Ezért ha úgy autózik, hogy naponta többször rövid utakat tesz meg, így az autó motorja mindig lehűl, mielőtt továbbmehetne, érdemes megfontolnia egy álló-helyzeti fűtőberendezés, vagy hűtővíz-hőtároló beszereltetését. Ezek nem kerülnek csillagászati összegekbe, és lényegesen lerövidítik a motor felmelegedési idejét azáltal, hogy a hűtővizet programozott időpontban, vagy távkapcsolásra felmelegítik. Kényelmi szempontokból sem utolsó a dolog: télen megszűnik a jégkapargatás a szélvédőről, és a fagyoskodás beüléskor.
(http://www.webasto.hu) 
82. Ha ahelyett, hogy hagyja az autót ide-oda vándorolni a sávban, ügyel arra, hogy az autó egyenesen haladjon, 1-2 % megtakarítást érhet el. (Ez a csalinkázás főleg szélesebb gumikkal fordul elő, mert ezekre a nyomvályúk erősebben hatnak.) 
83. Ha olyan régi autót vezet, aminek még kézi szivatója van, sose felejtse azt kihúzva! Amilyen hamar csak lehet, tolja vissza! Hidegindítás után szinte egyből el lehet kezdeni a fokozatos visszatolást. Kísérletezze ki, hogy milyen hőmérséklet mellett, milyen hamar lehet visszatolni úgy, hogy egyidejűleg a motor alapjárata stabil maradjon, és jól reagáljon a gázadásra! 

Kulcsfontosságú a jó műszaki állapot!

67. Tartsa be az előírt szerviz-intervallumot! A rendszeres műszaki átvizsgálás idejekorán kiszűrheti a kezdődő meghibásodásokat, fogyasztás-növelő műszaki problémákat. 
68. Tartsa tisztán a légszűrőt! Érdemes a légszűrőcserék közötti intervallum felénél, illetve minden időszakos szerviznél (ha egyébként nem cserélnék ki), kifúvatni a légszűrőt. A piszkos légszűrő akár 10 % fogyasztásnövekedést is eredményezhet.
Ha arra kényszerül, hogy hosszabb ideig poros környezetben közlekedjen, érdemes a tervezetten kívül is kifúvatnia a légszűrőt.
69. A gyertyák cseréjével sem szabad spórolni. Gyenge gyújtószikra tökéletlen égést okoz. Ez nem csak a hatásfokot rontja, de a katalizátort is pusztítja. 
70. Régi típusú, rotoros elosztós gyújtású autóknál érdemes az elosztófedél elektródáit kb. 5000 kilométerenként ellenőrizni. Az elektródákon ugyanis az állandó szikrázás miatt felrakódások keletkeznek, ami gyengíti a gyújtógyertya által adott szikrát, ami miatt pedig az égés tökéletlenné válik. A felrakódások óvatosan lepattinthatók, lekaparhatóak. (Ha nem biztos magában, először kérjen meg egy szerelőt, hogy mutassa meg, hogyan kell ezt elvégezni.) 2-3-szori ilyen tisztítás után, a következő esedékességnél, érdemes inkább kicserélni az elosztófedelet, mert addigra megnövekszik a távolság a rotor (az elosztó forgórésze) és az elektródák között, ami szintén gyengíti a szikrát.
71. Ha autója még karburátoros, fontos a jó beállítás!Rosszul beállított, vagy kopott porlasztó, 5-20 % fogyasztástöbbletet is okozhat. Ha karburátoros használt autót vesz, nézesse meg a beállításokat, egy környezetvédelmi felülvizsgálatot is végző műhelyben. Ha szükséges, újíttassa fel a karburátort. Ez 5-30.000 forintba kerülhet, de 3-6 hónap alatt megtérül a beruházás!
72. Az elállítódott futómű, és az elhasznált lengéscsillapító is növeli a fogyasztást. A rendellenesség biztos jele az egyenetlen kopás a gumikon. (Ami megint csak pénzkidobás!) Évente egyszer ellenőriztesse a futómű-beállítást, és műszaki vizsgák közötti év(ek)ben is ellenőriztesse a lengéscsillapítók állapotát!
73. A kézifék, és a fékek állapota kihat a fogyasztásra is. A berágódott, szoruló fékek nem csak a fékbetétek/fékpofák és a tárcsák/dobok különösen gyors elkopásához vezetnek, de a megnövekedett menetellenállás miatt, a fogyasztást is jelentősen megnövelik, nem is beszélve arról, hogy az állandó súrlódás miatt felhevült fékek hatásukat veszthetik, így okozva életveszélyt.
A szoruló fék egyik árulkodó jele, hogy a kerék felől fékezés nélkül is magas, sivító-nyikorgó hang hallatszik.
74. Az autó jó általános műszaki állapota is visszahat a fogyasztásra. Elhanyagolt autó várhatóan többet fogyaszt, a megnövekedett menetellenállás, a motor megnövekedett belső ellenállása, gyengébb gyújtása, és leromlott gázdinamikai jellemzői miatt. Öregebb autók esetén pedig leginkább a beállítási hiányosságok miatt.
Bármilyen, a motor környékén tapasztalt rendellenesség kihathat a fogyasztásra. Akár komputervezérelt injektoros, akár régi típusú porlasztós a motornál, ha pl. az alapjárat ingadozik, az a fogyasztásban is jelentkezik. Ilyenkor valami nem stimmel vagy a gyújtás, vagy az üzemanyag adagolás körül.
Ha egy injektoros, komputeres motor hidegen rángat, akkor valószínűleg valami gond van a motorelektronikával. Ez is fogyasztásnövekedést okoz.
Ez más megközelítésben is figyelmet érdemel: afogyasztásnövekedés műszaki problémára utalhat, nézesse meg az autót szakműhelyben!
75. Az új korukban helyesen bejáratott autóknak élettartamuk során, átlagosan 5 %-kal jobb a fogyasztásuk.Ha új autót vesz, olvassa el a gépkönyvet a bejáratással kapcsolatban.
76. Használjon minél magasabb minősítésű olajat, hogy csökkentse a motor belső súrlódását. Nem csak a motor élettartamát növelheti ezzel, de a motor belső veszteségét is csökkenti, ami energia-megtakarítást jelent. A fél-szintetikus, vagy teljesen szintetikus olajak ugyan drágábbak, mint a teljesen ásványiak, viszont hosszabb ideig őrzik meg jó kenőképességüket, és a súrlódást is jobban csökkentik. A legkorszerűbb olajok manapság (2008-ban) "SL" API minősítésűek benzinmotorokhoz, illetve "CF" minősítésűek dízelekhez. (Az S, illetve C utáni betű az ABC szerint változik, ahogy az olaj minősége magasabb. Az ezredforduló körül kb. az SH volt a legmagasabb API minősítés benzinmotorokhoz.)
További üzemanyag megtakarítást jelent, ha EC, vagy ECII jel is található az olaj flakonján. Ez az Energy Conserving - energia megtakarítás szavak kezdőbetűiből áll. Az ilyen olajjal, mintegy 2,7 %-os üzemanyag-megtakarítás érhető el.
Öreg, kopott motoroknál ez magasabb olajfogyasztást eredményez, ezért nem ajánlott, illetve az eleve magasabb olajfogyasztás miatt nem gazdaságos.
77. Ha az autót főleg rövidebb utakra használja (tehát a motor rendszeresen nem éri rendes üzemi hőmérsékletét a használat során) javasolt minél hígabb (alacsonyabb viszkozitású) olajat használni. Ezek az olajak hidegebb állapotukban is elfogadható kenést biztosítanak. Megjegyezzük, hogy a motor, attól még nem érte el üzemi hőmérsékletét, hogy a vízhőfok-mérő már ezt mutatja. Az olaj ilyenkor még nem teljesen üzem-meleg! (Öreg, kopott motoroknál ez sem javasolt. A hígabb olaj kevésbé tömít, többet "eszik meg" belőle a motor.)
78. Ne higgyen a marketingnek! Hiába ír elő a gyár 30.000 sőt, akár 45.000 kilométerenkénti olajcserét, cseréltesse le az olajat 15.000 kilométerenként (dízeleknél akár még sűrűbben, mondjuk 10.000 kilométerenként)! A motor mind a fogyasztásban, mind az élettartamban jócskán meghálálja! 15.000 km felett nagyon leromlik az olaj kenő hatása.
A megnövelt szerviz-periódus csak marketingfogás! Sokkal több a káros hatása, mint a megtakarítás. (Sőt nem egy szerelő szerint, az egész szervizintervallum-növelés azt a célt is szolgálja, hogy az autó hamarabb tönkremenjen, a garancia lejárta után többet kelljen vele szervizbe járni, és hamarabb kelljen lecserélni.) 
79. Végezetül, mit tehet még műszaki fronton a jó állapot biztosításán túl? A közhiedelemmel, és a gyakori újságírói tévedésekkel ellentétben, egy szolid tuning nem növeli, hanem csökkenti a fogyasztást. Hogy lehetséges ez, hiszem erősebb, illetve nagyobb teljesítményű lesz a motor? A válasz pont ez! Egy sport kipufogó-rendszer, illetve egy ún. direkt légszűrő, vagy egyéb szívó-oldali tuning, elsősorban a motor nyomatékára van kedvező hatással. (Megnöveli azt, illetve a motor a eredetinél alacsonyabb fordulaton is már a maximális nyomatékot képes szolgáltatni.) Az így megnövelt nyomaték (tehát a megnövelt erő) fokozza a motor rugalmasságát, ami így már kisebb fordulaton is jól húz, nem kell annyit pörgetni, alacsonyabb fordulaton lehet feljebb váltani. A megtakarítás elsődlegesen ebből ered. Másodsorban pedig abból, hogy a megnövelt nyomaték megnövelt teljesítményt okoz, tehát javul az autó lóerő/tömeg aránya (tehát kevésbé kell a motornak erőlködnie). 
Ajánlott cég: Horváth Kipufogó - http://www.horvathkipufogo.hu 
(Én náluk csináltattam, és nagyon megérte. Ha velük tuningoltatja autóját, és az AutósTITKOK-ra hivatkozik, az amúgy is kedvező árakból 5 % kedvezményt kap!) 
Egy jó minőségű chiptuning is kedvező hatással van a fogyasztásra. Csak az olyanokról mondható ez el, amelyek nem "becsapják" a vezérlést, hanem új programot telepítenek a vezérlő-komputerre. A kereskedelemben kapható ún. "tuningboxok", amik nem igénylik az autó szoftverének előzetes letöltését, elemzését, túlnyomó többségükben nem ilyenek! Ezeket kerülje!

Csökkentse a tömeget, az elektromos fogyasztást, illetve a menetellenállást is!

60. Pakoljon ki minden fölösleges holmit a csomagtartóból! Plusz 50 kilogrammonként, a fogyasztás akár 2-3 %-kal növekedhet. Legyen "kíméletlen"! Mi az, amit 15 éve ott hurcol minden autójában, "minden esetre", de még sohasem használta? Készítsen egy leltárt a csomagtartóban, vagy az egyéb pakoló helyeken hurcolt felesleges holmikról! Van Önnél egy garnitúra tartalék gyertya, nagykalapács, teljes szerszámkészlet és pótalkatrészek (amikkel út közben lerobbanva úgysem tud mit kezdeni egy modern autón), pedálos pumpa, egy jó nehéz olajos emelő, egy kanna plusz benzin, továbbá olyan nem kifejezetten autós használati tárgyak, amiket évente talán használ, de azért vannak ott a többi 364 napon, mert mi van, ha hátha mégis...?Ezeket pakolja ki az autóból!
Ide értendők nyáron a téli cuccok is. Amik télen nagyon hasznosak lehetnek, (jégoldó, kis hólapát, egy zacskó homok, jégkaparó, kisseprű, zárolajozó, pokróc, stb.) áprilistól novemberig mind feleslegesen növelik az autó tömegét. Hét közben az autó takarításhoz szükséges eszközök is legyenek inkább a garázsban, vagy a kamrában. 
Ha 5+2 üléses autója van, és általában nem visz többet 4 utasnál, vegye ki a két pótülést is, feleslegesen növelik az autó tömegét. Ha kellenek majd, azt általában úgyis előre lehet tudni. 
Brian Basset karikatúra-sorozatában az Adam@home-ban Adam egy nap a következő tanácsot kapja a TV "Egyszerű Praktikus Javaslatok" műsorából: "Uraim, adjanak le néhány kilót, ez is javít az autójuk fogyasztásán!". Egy kis fogyókúra is segíthet az autó fogyasztásának csökkentésében. 
61. Olvastam egy olyan tanácsot is, hogy egyszerre csak keveset tankoljon, ne töltse tele a tartályt, mert ezzel is csökkenti az autó tömegét. Ezt nem tartom jó ötletnek. Egyrészt más forrás, pont azt állítja, hogy amit ezzel megnyerhetne, azt a gyakrabban levett tanksapka miatt elpárolgó üzemanyaggal elveszíti. Másrészt hozzátenném még az ellenjavallatokhoz, hogy a gyakoribb tankolással elvesztegetett idő semmiképpen nem ér annyit, mint az a pénz, amit ezzel a tömegcsökkentéssel megtakaríthatunk, ráadásul az üzemanyagár manapság olyan ütemben megy fölfelé, hogy az a minimális megtakarítás, amit az ilyen tömeg-csökkenés okoz, szintén felemésztődik a legközelebbi negyed/harmad/féltankos töltés idejére valószínűleg bekövetkező árnövekedéssel. 
62. Miden bekapcsolt elektromos fogyasztó növeli a generátor teljesítményfelvételét, ezzel a fogyasztást, hiszen a generátort is a motor hajtja. Ez a dolog szabálytalanságán túl eggyel több ok arra, hogy indokolatlanul ne égesse sportos látványt nyújtó, de a többi közlekedőt gyakran zavaró első ködlámpákat, illetve kikapcsolja véletlenül bekapcsolva felejtett, szintén igen vakító fényű hátsó ködlámpákat. Ne felejtse el kikapcsolni a hátsó ablakfűtést sem, (amennyiben nem automatikusan kapcsol ki) ha már nem párás az ablak! Ennek is elég magas a teljesítményfelvétele. Szintén nagy fogyasztó az ülésfűtés. Ezt is csak addig használja, amíg szükséges! (Nem beszélve arról, hogy túlzott használata még egészségtelen is.)
A feleslegesen bekapcsolva hagyott hátsó ablakfűtés akár 1 literrel is megnövelheti a 100 km-enkénti fogyasztást! 
A xenon égők nem csak jobb látást biztosítanak, de alacsonyabb az energia-felvételük is. Lehet utólagos megoldásokat is venni már egész jó áron (kerülje a márkátlan kínai vackokat - ezekből is az olcsó drágább, a gyors tönkremenetel miatt), illetve autóvásárlásnál az is egy jó szempont, hogy az autó legyen xenon fényszórós. (Mondjuk egy jelentős többlet-beruházás nem valószínű, hogy a fogyasztásban valaha is megtérül, de a jobb látás miatt mégis megéri.) 
63. Figyeljen oda a guminyomásra! Legalább havonta egyszer ellenőriztesse! Az alacsony guminyomás, nagyobb fogyasztást okoz. Kezdetben minden hiányzó tized bar 0,5-1,5 %-kal is növelheti a fogyasztást (és 10 %-kal is csökkentheti a gumi élettartamát!). Ahogy nő a hiány, fokozottan nő a menetellenállás is! Ha az összes gumiból hiányzik 0,8-1 bar, a fogyasztás akár 40 %-kal is megemelkedhet! Ha felmelegedett abroncsba fújat levegőt, érdemes 1-2 tizeddel keményebbre fújatnia azt, mert amikor az abroncs majd lehűl, kb. az előírt értékre áll be a nyomás. Ugyanakkor ne fújja túl a kereket, hogy ezzel tovább csökkentse a menetellenállást, és javítsa a fogyasztást, mert amit megtakarít az üzemanyagon, azt a hamarabb elkopó gumik cseréjére költi majd, és a menetstabilitást is csökkenti ezzel. (A gumi élettartama akár az eredeti 50%-ára is lecsökkenhet.)
Az előírt guminyomást az ajtóoszlopra, a kesztyűtartóba, vagy a tanksapka-fedélre ragasztott matrica tartalmazza, illetve a gépkönyvben is benne van. Ha többedmagával, csomagokkal megpakoltan megy hosszabb útra, megéri azt a kis plusz fáradságot/odafigyelést, hogy az ilyen terhelésre előírt nagyobb értékekre fúvatja a kerekeket! 
64. A téli gumik menetellenállása nagyobb, így amíg ezekkel jár, a fogyasztás 5-10 %-kal is több lehet. Ne hagyja fönt a téli gumikat, csak amíg szükséges! Tartósan 7 °C felett, tehát kb. november közepe előtt, nem érdemes feltenni, és március közepe után nem érdemes fennhagyni a téli gumit, hacsak nem megy a hegyekbe síelni ennél későbbi időpontban. (Zakopane még Húsvétkor is fantasztikus! Tudta, hogy a zakopanei egy Európa legmodernebb sípályái közül? Az is egy formája a megtakarításnak, ha Tirol, vagy a francia Alpok helyett, Zakopane-be megy síelni, a távolság és az árak miatt is.) 
A téli gumi fokozottan kopik a meleg aszfalton, emiatt sem érdemes feleslegesen fennhagyni ezeket!
Másfelől, a megnövekedett fogyasztás miatt ne döntsön úgy, hogy télre sem szereltet fel téli gumikat! Óriási mértékben növelik az autó biztonságát +7 °C hőmérséklet alatt! Nem csak hóban nélkülözhetetlenek, de a száraz, viszont hideg aszfalton is sokkal jobbak, mint a nyári gumik.
Az is megtakarítás, ha hóban nem pörög ki végeláthatatlan ideig a kerék, sikerül feljutnia egy emelkedőre, eljut oda is, ahova nyári gumival lehetetlen, időben meg tud állni, nem csúszik ki, vagy váratlanul nem pördül meg (tehát kisebb eséllyel szenved balesetet)! Az is számít, hogy az esetek 95 %-ában megússza a hólánc felszerelését.
Sok elsőkerék-hajtású autó tulajdonosa, csak az első kerekekre vesz téli gumit. Ez jobb, mint a semmi, abból a szempontból, hogy emelkedőre így is fel lehet jutni, de ez a megtakarítás veszélyes következményekkel jár: havas-jeges úton, kanyarban az autó megpördülhet, illetve fékezéskor nagyon-nagyon könnyen kitör a hátulja! (Ezért is javasolják a gyártók, hogy ha csak egy pár téli gumira van pénze, azt a hátsó kerekekre szereltesse elsőkerék hajtású autón is, így megelőzheti fékezésnél, illetve kanyarban az autó farának kitörését.)
65. A széles gumik is károsan hatnak a fogyasztásra, mert növelik az autó menetellenállását. A gördülő ellenállásra minimálisan hatnak csak, de a légellenállásra annál inkább. Ha Önnek nem éri meg a valamivel dögösebb látvány a többlet-fogyasztást, akkor maradjon meg a gyári méreteknél! 
66. A csökkentett gördülési ellenállású gumik használata is csökkenti a fogyasztást, ezért a legközelebbi gumicserénél ilyet vegyen! (Kérdezze meg a gumistól, milyet ajánl, ne egy szupermarketben, vagy barkács áruházban próbáljon ez ügyben tanácsot kérni!)
Mellesleg ez is eggyel több érv a az olcsó vacak gumik ellen. Más fejezetekben már megemlítettük, hogy az olcsó, márkátlan gumikkal csak a vásárláson spórol, de minden másra ráfizet. Hamarabb kopnak, zajosabbak, kisebb velük az autó stabilitása, csúszósabbak, romlik a menetkomfort, és nem utolsósorban legtöbbször a menetellenállásuk is nagyobb, mint a márkásaké.

59. Csökkentse a légellenállást, drasztikusan csökkentheti ezzel a fogyasztást!

Vegye le a tetőcsomagtartót, tetőbokszot, ha nem használja! Ha fennhagyja, sebességtől függően 5-10 % fogyasztás- növekedést is okozhat a megnövekedett légellenállás.
Ha kerékpár(oka)t szállít a tetőn, vegyen le róluk mindent, amit le lehet. (Lámpákat, csomagtartó-kosarakat, pumpát, kulacsot, esetleg, ha könnyen eltávolítható, az ülést is. Mindent, ami könnyen levehető.) Ezzel nem csak a légellenállást csökkenti, hanem annak esélyét is, hogy ha valahol megállnak ebédelni, akasztófára való tolvajok eltulajdoníthassanak ezt-azt az őrizetlen bringákról. A kerékpártartó hiába zárható, az 5-6 ezer forintos lámpák, a szintén nem olcsó pumpák, stb. könnyen lekaphatók...
Ha gyakran kényszerül holmit szállítani az autó tetején, (pl. létrát, vagy egyéb munkaeszközt) akkor érdemes beszerezni egy jó minőségű, áramvonalas tetőbokszot, és ebben szállítani a holmikat.
Ha nincs olyan tetőboksz, amiben a rendszeresen szállított holmi elférne, próbáljon a teherautók utasfülkéjének tetején elhelyezett légterelők mintájára valami áramvonalasító eszközt szerkeszteni. (Minimál megoldásnak az is jó lehet, ha a létrát, munkagépet egy erős műanyag-fóliával beburkolja, és úgy helyezi el, hogy a legkisebb keresztmetszetű, és leghegyesebb rész nézzen menetirányba.) 
Ha síelni jár, érdemes síbokszot beszereznie. Ha ritkán, akkor bérelni is lehet. Hosszabb utaknál a bérleti díj könnyen megtérül a fogyasztásban. 
Ha pick-up típusú autója, vagy platós kisteherautója van, és úgy vezet országúton, hogy nem szállít semmit a platón, (és nem lefedhető a plató) akkor érdemes levennie a hátfalat, mert annak légellenállása akár 15 %-kal növelheti fogyasztását. Ha rendelkezik platófedéllel, tegye fel! Erre a célra egy egyszerű ponyva is megfelel.
Autópályán, autóúton (tehát országúti sebességnél) nyitott ablakkal, vagy tetőablakkal közlekedve, 8-10 %-kal nagyobb fogyasztásra számítson.
Az autón maradt hó is növeli a légellenállást, ezért jobb az egész autóról letakarítani a havat, nem csak a szélvédőkről. (Meg balesetet is okozhat, ezt is jobb elkerülni.)
A sportos kinézetű spoilerek többsége egyetlenegy percet sem töltött szélcsatornában, így könnyen belátható, hogy ezek csak a szemnek szólnak, csak marketing (dizájn) szempontok alapján lettek tervezve, tehát valószínűleg az autó gondosan megtervezett légellenállását jelentősen rontják. Csak olyat vegyen, amit komoly, nagynevű cégek állítanak elő, vagy aminek igazoltan tesztelt a légellenállása, és amit kifejezetten az Ön által használt autótípushoz terveztek!

Négy gondolat az alapjáratról

56. Csak azért, hogy a motor bemelegedjen, nincs szükség arra, hogy alapjáraton járassa azt. (Mínusz 5 fok alatt érdemes, mondjuk 10 másodpercig járatni elindulás előtt.) Az üzemanyag-pocsékoló bemelegítés helyett, elég, ha az első néhány kilométert óvatosabban gyorsítva, a fordulatszámot (benzines autókon) 2.000-2.500/perc alatt tartva teszi meg.  (Dízeleknél ez a szám alacsonyabb, max. 2.000) Ezen kívül, a terheletlen motor lassabban melegszik fel, ezért alapjáraton elhúzódik a magasabb kopást jelentő hidegen járatás.
Tovább gyorsíthatja a motor felmelegedését, ha ilyenkor hamarabb kapcsol magasabb fokozatba, mint egyébként, ugyanis ezzel növeli a motor terhelését, viszont a fordulat alacsony marad, így a legkisebb a kopás! A fogyasztás is hamarabb beáll ezzel a normál üzemi szintre.
Azért, hogy ne kelljen hidegen magasabb fordulatra pörgetnie a motort, ha lejtős utcában parkol, ne fölfelé induljon el! Ha emiatt kis kerülőt kell tegyen, az jobban megéri, mint a melegítés és/vagy a nagy fordulatú pörgetés felfelé. Ha rendszeresen történik, akkor már az is számít, ha megforduláshoz felfelé kell indulnia, ezért, ha csak lehetőség van rá, orral lefelé parkoljon! (Hátrányos helyzet, ha a ház udvarából kihajtáshoz fölfelé kell induljon. Sok ilyen helyet ismerek Budán. Hát, ez esetben nincs sok lehetősége a fentiekre. Használja azt a legmagasabb sebességfokozatot, amiben az autó még képes leküzdeni az emelkedőt, illetve kisebb fokozatok esetén is csak a szükséges minimumig pörgesse a motort. Mindenesetre az ilyen lakóhelyek jellemzően zöldövezeti volta, nyugalma és a legtöbb helyen meglévő kilátás bőségesen kárpótol a többlet-fogyasztásért...) 
57. 15-20 másodpercnél hosszabb megállásnál érdemes leállítani a motort. (Újabb autóknál az előbbi, az régebbieknél az utóbbi az érvényes.) Az ennél hosszabb alapjárat több üzemanyagot fogyaszt, mint a motor újraindítása. Ha ismeri a lámpa piros fázisának hosszát, és kiszámítható mennyi van még hátra, állítsa le a motort, ha ez több, mint a fenti értékek. (Persze, csak jó állapotú aksi és önindító esetén...)
Sajnos amilyen idiótán van ma Magyarországon megoldva a vasúti kereszteződések többségében a jelzés, ha leeresztett sorompót, vagy tilos jelzést lát, érdemes leállítani a motort. (A sorompót már akkor leeresztik, illetve a lámpa már akkor tilosra vált, amikor a vonat még csak áll be az átkelő előtti állomásra. Igaz ez a HÉV-re is.)
Gyorséttermeknél általában jobban megéri pl. megállni a parkolóban, és bemenni a pulthoz, mint járó motorral várakozni az autós kiszolgáló sorban, de ha mégis az autós sorba áll, állítsa le a motort! Ha sok az autó Ön előtt, és a később érkezőknek még van hova állni, nem kell minden egyes előregurulást követnie. Kihagyhat egy autó hossznyit, és amikor a sor újra megindul, Ön csak akkor kövesse (tehát minden második, esetleg harmadik alkalommal)!
Ha garázsba, vagy kapun való beálláshoz ki kell szállnia, akkor is állítsa le a motort (és vegye ki a slusszkulcsot)! Ezzel nem csak takarékoskodik, de az autó ellopását is megnehezíti. (Ha az autót kulccsal együtt viszik, akkor többnyire a biztosító sem fizet!) 
58. Ha lejtőn araszolnak lefelé (Budán pl. számos lejtős utca van, ahonnan lassan lehet kijutni a főútvonalakra), akár le is állíthatja a motort, DE VIGYÁZZON! Ahogy leállt a motor, a kormányzás nagyon megnehezül! Igencsak kell a kormány tekeréséhez erőlködni! Nem csak annyira lesz nehéz a kormányzás, mint mondjuk egy régi, szervo nélküli autón, hanem olyan lesz, mintha a kormány megszorult volna. Arra is vigyázzon, ha a kulcsot teljesen alaphelyzetbe fordítja, egyes autókon a kormányzár már a kormány legkisebb elfordítására bekattanhat, és emiatt az autó irányíthatatlan lesz és lélekjelenlét kell, hogy ilyenkor ne pánikba essen, hanem azonnal fékezzen! Ezért mielőtt ezt először kipróbálja, győződjön meg róla, hogy ez az Ön autója esetében hogy van, milyen állásban kattanhat be a kormányzár! Ha a gyújtást levéve a kormányzár aktiválódik, akkor a motor leállítása után, indítózás nélkül újra tegye rá a gyújtást! (Amit persze dízeleknél hivatalosan nem így hívnak.) Ha gyenge az akkumulátor, ilyenkor az elektromos fogyasztókat (lámpát, ventilátort, ablak-, ill ülésfűtést) ki kell kapcsolni, rádiót le kell halkítani! 
Ami talán még ennél is fontosabb, hogy a fék is nagyon felkeményedik, nagyon erősen kell nyomni a hatásossághoz.
A vákuumos fékrásegítésű autóknál, az első két fékezésnél ez a felkeményedés még nem jelentkezik, ugyanis a vákuum még addig hatásos marad, de a harmadik fékezésnél már biztosan kell arra számítani, hogy igen nagy erővel kell taposni a pedált. 
Mindezek miatt tehát még egyszer kiemelem: tényleg csak araszolásnál állítsa le a motort!

Navigáljunk! Álljon más a dugókban!

Nem csak az számít, hogy hogyan, hanem az is, hogy hol!
  
47. Az útvonal optimalizálását is vegye figyelembe, amikor megtervezi napi programját. A földrajzilag egymáshoz közeli elintézendőket próbálja egymás utánra időzíteni! Ezzel elkerülhet fölösleges oda-vissza utakat. Szintén ebben segít, ha átgondolja, hogy mire lesz szüksége aznap, és ezt el is helyezi autójában. Igen bosszantó amiatt rohangálni a bedugult városban, mert elfelejtettünk egy találkozót, vagy elmulasztottunk valamit berakni a csomagtartóba (vagy esetleg kirakni onnan, ami miatt nem jut hely valami fontosnak).
48. Az is hasznos, ha teendőit úgy időzíti, hogy egy-egy helyen ne kelljen sokat várakoznia fölöslegesen, hogy a motor ne hűljön le. (A motor hidegen többet fogyaszt.)
49. Mielőtt elindul, tájékozódjon a forgalomról! Ha sok a torlódás, és a dolga halasztható, inkább várjon 1-2 órát, amíg a forgalom enyhül. Megjegyzés: sokszor valótlan adatok hangzanak el a rádióban, és valószínűleg így lesz ez a TMC adatok (forgalmi információk a navigációs rendszerek számára) közlésével is. Volt már olyan, hogy Budán, az Atilla úton haladtam, az előttem lévő következő autó legalább 200 méterre volt, a szembe jövő sávok üresek voltak, de a közlekedési információkban azt mondták be, hogy az Atilla úton lépésben lehet csak haladni. Ugyanez előfordulhat ellenkező előjellel is.
Arra viszont érdemes odafigyelni, hogy ha megválasztható egy adott helyre való eljutás időpontja, azt ne a csúcsforgalmi órákra, pláne ne péntek délutánra időzítse! Ha át kell autózzon a városon, azt napközben legjobb délelőtt 10 és délután 3 között megtenni, vagy este 7 - 7:30 utánra időzíteni.
Budapestieknek rendelkezésre áll egy remek (egyelőre) ingyenes eszköz indulás előtti forgalom-ellenőrzésre. Használja azutv.hu-t (http://www.utv.hu), ahol egyes forgalomfigyelő kamerák ÉLŐképét, egy gyors regisztráció után, Ön is figyelemmel kísérheti!
Jó hír: a TMC jelek fogadására képes navigációs rendszerek már itthon is foghatják az aktuális közlekedési információkat, ezt is figyelembe véve az útvonal-tervezésben. (Talán még nem az összes térkép-szoftverrel működnek, de valószínűleg előbb-utóbb minddel. - 2008. szeptemberi helyzet.) 
50. Ismerje meg az alternatív útvonalakat, levágásokat!Kezdő autósok, főleg azokat az útvonalakat merik csak használni, amiken adott helyre tömegközlekedéssel jutottak el korábban. Gyakran esnek abba a hibába, hogy egy szomszédos kerületbe is úgy mennek át, hogy előbb bemennek a centrumba, és onnan autóznak vissza.
Azok, akik jól ismerik a várost, tudatában vannak a kerülő, vagy éppen levágást jelentő útvonalaknak, és ismerik a mellékutcákat, csúcsforgalom idején fele annyi idő alatt ott vannak úticéljuknál, mint akik csak a bedugult főútvonalakat használják.
Gyakran a hosszabb út kevesebb időt, és kevesebb elégetett üzemanyagot jelent, azáltal, hogy viszonylag folyamatosan lehet haladni a vargabetűkön. (De stresszt, frusztrációt akkor is kevesebbet jelent, ha esetleg az üzemanyag-fogyasztást nem csökkenti a kerülőút.)

Íme egy módszer a "menekülő utak" földerítésére: (Nekem többször bejött, de nem garantáljuk, hogy 100 %-ban működik, valamint némi navigációs érzék is kell hozzá, és az sem árt, ha a környék nagyobb csomópontjait ismeri.)
Ha Ön egy széles, többsávos, de bedugult útvonalon araszol, és Ön előtt már mondjuk a negyedik autó fordult be egy kis mellékutcába, akkor érdemes kipróbálnia azt az útvonalat, ugyanis nem valószínű, hogy a jelentéktelen utcácska lenne a befordulók célja, sokkal inkább várható, hogy az illetők ismernek arra egy alternatív útvonalat. Próbálja őket követni! Ha az útvonal bevált, legközelebb már tudatosan alkalmazhatja.
Érdemes a napi útvonal megtervezése közben megkérdeznie mellékutakra vonatkozó ismereteikről, barátait, rokonait!
Szerezzen be egy térképet is, ami segíthet átlátni az ismert útvonalak környezetét is. A térkép árát, két-három elkerült dugó üzemanyag-megtakarítása visszahozza Önnek, nem is beszélve az eltévedések okozta fölösleges kilométerek elkerülésének hasznáról!
Ha van navigációs rendszere, és dugóba kerül, a következő letérési lehetőség előtt terveztesse újra az útvonalat, a bedugult szakasz kizárásával!
A kerületi városvezetés a lakók kérésére folyamatosan igyekszik megszűntetni a főútvonalakkal való párhuzamos haladás lehetőségét a kis mellékutcákban (az egyirányúság megfordításával, autómentes utcák kialakításával), de ettől függetlenül érdemes néha felfedező útra indulni, mert azért még mindig meg lehet ismerkedni jól használható kerülőutakkal.
Persze alkalmanként az ilyen felfedező utak, sőt a már bevált kerülőutak is járhatnak komolyabb időveszteséggel: túl sokan ismerik az adott kerülőt, és ugyanúgy bedugul, vagy találkozhatunk a mellékutcák rémével, a kikerülhetetlen kukásautóval is. 
51. Fontos megjegyeznünk, hogy nem minden dugó, ami annak látszik! Sokszor, egy-egy torlódáson néhány perc alatt túl lehet lenni. Ilyen esetben, ha kerülőutat keres, azzal időt veszít, és fölöslegesen növeli a megtett távolságot.
Tipikus példa erre: ha a felső rakparton akar eljutni Budán az Erzsébet hídtól a Lánchídig, (azaz az a Döbrentei utca - Lánchíd utca útvonalon, a Döbrentei tér felől a Clark Ádám térre). A kocsisor gyakran egészen a Döbrentei térig tart. Azonban, ha türelmesen vár, ezen a "dugón" mindössze 5-6 perc alatt túljut, viszont bármelyik alternatív útvonal több időt vesz igénybe, és a hossza is kétszeres.
Ezért azt tanácsoljuk, hogy rendszeres útvonalain, ha torlódással találkozik, mielőtt másfelé venné az irányt, egyszer győződjön meg róla, hogy egy-egy ilyenen mennyi idő alatt lehet túljutni, és ez után döntsön, hogy kell-e alternatív útvonalakat keresnie! Abban az esetben azonban rendszerint érdemes más útvonalra térnie, ha a sor nem mozdul, mert ez balesetre, vagy más rendkívüli, forgalmat lassító okra utal. Érdemes lehet ilyenkor a fővárosiaknak fölhívni az Info Rádió Fővinform szolgáltatását (20/463-6958, amint a rádió bejelentkezik, egyből tárcsázzon egy hármast, így azonnal a közlekedési híreket hallja) amit 10 percenként frissítenek, így értesülhet pl. arról, hogy egy delegáció közlekedése miatt állították meg a forgalmat, és a kerüléssel sem érdemes próbálkozni, mert az alternatív útvonalakat is lezárták.
52. Ha van navigációs rendszere, használja! Segítségével megtalálhatja a legrövidebb, vagy leggyorsabb, vagy akár a legköltséghatékonyabb útvonalakat. (Pl. ha csak 40-50 km miatt kellene autópályadíjat fizetnie, zárja ki az útvonaltervezésből a fizetős szakaszokat.) Ha nem kell folyton félreállnia térképet böngészni, ha nem téved el, ha nem kell össze-vissza bolyongania, ha nem bizonytalankodik, hogy hol is kell lefordulni, egy csomó stressztől, időveszteségtől, balesetveszélytől és többletfogyasztástól is megkíméli magát.
Egy barátom, aki meglehetősen rutinos autós, miután beszerezte élete első navigációs berendezését, csodálkozva mesélte, hogy "tudott újat mutatni". Lakókerületéből a munkahelyére a BKV sztrájk idején "Moha bácsi" (így hívják a férfihangot a magyar rendszerekben) úgy hozta át a "kertek alatt" addig számára ismeretlen útvonalon, hogy elkerült egy csomó dugót.
Látszik, hogy manapság bárkinek hasznos egy ilyen eszköz, de ha gyakran jár ismeretelen útvonalon, még hasznosabb egy ilyen beszerzése. Egy egyszerűbb változatot már 40.000 forintért vehet térképpel együtt. (Használtan még olcsóbb, viszont könnyű "bevásárolni"). 
53. Ha nincs navigációs berendezése, használja az útvonaltervező weboldalakat! Ezekből mára már számos megbízhatóan működő van. A hazaiakból az én kedvenceim az Útvonalterv.hu és a Térkép24.hu (http://www.utvonalterv.hu,http://www.terkep24.hu). Külföldi utak útvonalát segíti megtervezni, illetve optimalizálni a ViaMichelin weboldal -http://www.viamichelin.com/viamichelin/gbr/tpl/hme/
MaHomePage.htm
 

(több nyelven, pl. angol, német, olasz, francia, spanyol - sajnos magyarul nincs).
Mindkettő teljes részletességgel, iránymutatások listázásával mutatja be az útvonalat. Az összes csomópontra rá lehet nagyítani, hogy pontosan megfigyelhetők legyenek a szükséges irányváltoztatások.
Ennek segítségével, elkerülhet fölösleges kitérőket, megúszhat eltévedéseket.
A fenti weboldalakon is lehet optimalizálni sebességre, távolságra, vagy a fizetős utak elkerülésére is. Az utóbbi belföldre is használható, de erre jobban ajánljuk az Útvonalterv.hu-t.
54. Kockakövön nem csak a futómű megy hamarabb tönkre, hanem nagyobb a menetellenállás, emiatt a fogyasztás is.Ezért, ha rendszeres útvonala vezet kockaköves úton, érdemes alternatív útvonalat keresnie.
A kockakő másodlagos fogyasztásnövelő hatásáról, egyszer hallottam egy elméletet, amit nem ellenőriztem le, de logikusan hangzik. Így szól: kockaköves úton, amiatt, hogy az egész autó rázkódik, rázkódik a gázpedált nyomó lábfej is, emiatt a gázpedált kis mértékben ugyan, de folyamatosan pumpálja, tehát a motor többet fogyaszt, mint sima úton.
55. Az útvonalak témájának zárásaként: kerülje az igazán felesleges utakat! Gyakorta félrevezetjük magunkat azzal, hogy valahova elautózunk, mert ez - vagy az olcsóbb, pedig az elpöfékelt üzemanyag, és az elhasznált idő értéke, esetenként többszöröse annak a különbözetnek, ami egy közelebbi de drágább, és az olcsóbb de távolabbi beszerzési hely árai között van.
Szintén gyakran elautózunk olyan, gyakorta kis értékű holmiért, amit ottfelejtettünk valahol, és amit olcsón újra beszerezhetnénk. Tesszük ezt annak ellenére, hogy az üzemanyagköltség, ami erre az útra esik, gyakran többszöröse annak, mint amit az ottfelejtett holmi pótlására kellett volna költenünk. Ezért, mielőtt ilyen céllal útnak indul, számoljon, hogy megéri-e!

Haladás emelkedőn

45. Nem elektronikus gázpedállal szerelt autókkal fordul elő, hogy amikor emelkedőn, magasabb sebességfokozatban haladunk, a gázpedált mélyebbre nyomjuk mint kéne, emiatt a levegőmennyiség-szabályozó szelep sokkal jobban kinyílik, mint az adott körülmények között kellene. A motorba ez által nem megfelelő mennyiségű üzemanyag-levegő keverék jut, de mivel a váltó a szükségesnél magasabb fokozatban van, az autót a motor nem tudja érezhetően gyorsítani, így ezt nem vesszük észre. A motor vezérlése ekkor megpróbálja a túlságosan kinyitott levegőmennyiség-szabályozó álláshoz igazítva növelni az üzemanyag mennyiséget. (Amiatt is, mert a szegénnyé váló keverék miatt tökéletlen az égés, emiatt megnövekszenek az égésgázban bizonyos káros összetevők, amit a vezérlés érzékel, és emiatt is dúsítja a keveréket.) Mivel azonban a helytelenül megválasztott sebességfokozat miatt a motor nem tudja leadni a gázpedál-állásnak megfelelő gyorsításhoz szükséges teljesítményt (nem tud felpörögni), az égés továbbra sem lesz tökéletes. A motor-elektronika próbál hatékonyan beavatkozni, de nem igazán tud. Lehetséges (nem néztünk utána), hogy ez is vezethet fogyasztás-növekedéshez, de a motor pillanatnyi hatékonyságának csökkenéséhez biztos. 
Tehát ha tartósan fölfelé halad emelkedőn, érdemes a gázpedál lassú, és kismértékű felengedésével ellenőrizni, hogy nincs-e túlságosan benyomva. Meg kell keresni azt a pontot, amíg az autó el nem kezd lassulni. (Sokszor előfordul, hogy ilyen gázelvételkor, az autó szinte meglódul, hiszen a motorba a megfelelő mennyiségű üzemanyag-levegő keverék kerül.) Ezután ugyancsak finoman kezdje el újra benyomni a gázpedált addig, amíg a lassulás meg nem szűnik. (Ezt akkor hajtja végre helyesen, ha az egész művelet nem tart tovább 3-4 másodpercnél.) Ekkor a motor elkezd újra élni, nem szenved, nem fulladozik, optimális lesz az égés.
Szükség esetén váltson vissza! Nem jó a motort szenvedni hagyni. Benzines autóknál az ideális fordulat emelkedőn haladva, valahol a közepes fordulat és a maximális háromnegyede között van, dízeleknél inkább lejjebb. Az ügyben, hogy az Ön autójánál mi az ideális fordulat emelkedőn haladva -ha van ilyen- a jármű fajlagos fogyasztási diagramja jó támpont lehet. (Kérje szakember tanácsát a diagram értelmezéséhez. Egy szakszerviz megfelelő lehet erre, ott még a diagramot is be lehet esetleg szerezni.) 
46. Rossz szokás, ha valaki emelkedőn kényszerül megállni pirosnál, ill. egyéb okból, gázadással, és a kuplung csúsztatásával tartja egy helyben az autót, ahelyett, hogy a fékkel tartaná meg azt. Ez rendkívüli mértékben koptatja a kuplungtárcsát és a kuplungszerkezetet is, valamit fölösleges üzemanyag-fogyasztást eredményez. Használja ehelyett a féket, indulásnál pedig az autósiskolában tanított módszert az emelkedőn történő elindulásra, és ne szégyellje behúzni a kéziféket, ha szükséges!

A sebességfokozatok megválasztása

42. A modern, komputer-vezérelt motorok előnye, hogy az alapjáratot állandó fordulaton tartják akkor is, ha a motort bizonyos mértékig terheljük. Így csúcsforgalomban araszolva, akár el is felejtheti a gázpedált, elég, ha a váltót egyesbe rakva, a kuplungpedált a szokásosnál kissé lassabban engedi fel. Az autó így is elindul, sőt akár kettes - hármas fokozatban is tud erőlködés nélkül, alapjárati fordulaton haladni. Ha így, gázadás nélkül elindulva araszol dugóban, akár 25 %-át is megtakaríthatja a bedugult szakaszon az üzemanyagnak, hiszen a motort nem pörgeti föl fölöslegesen az elindulással és a néhány méteres gyorsítással.
Ha így halad, és fékezni kell, a váltót még azelőtt vegye ki üresbe, hogy a fordulatszám jelentősen leesne, mert az esetben a terhelés alól felszabaduló motort feleslegesen felpöröghet.
Ez a módszer kis autóknál 1 literes, alsó-középkategóriás autóknál 1,4 literes, középkategóriánál 1,8-as, nagy autóknál 2,0-2,2 literes motoroktól fölfelé működik igazán jól. Az adott kategóriák kisebb motorjai, az alacsonyabb nyomaték miatt, kis fordulaton nehezen mozdítják meg az autó tömegét, ezért a módszer a kuplungot erősebben igénybe venné a szükségessé váló nagyobb csúsztatás miatt. Így ezen autóknál először próbálja ki, hogy nem kell-e túl sokat csúsztatni a kuplungot, illetve, hogy a motor nem kezd-e rángatni az autó tömegével küszködve. Ha igen, inkább ne próbálkozzon ezzel!
Egyébként ezt a módszert akkor is érdemes használnia, ha kis forgalomban közelít meg ideiglenes forgalmi akadályt (közlekedési lámpát, feltorlódott kocsisort). Ekkor az akadálytól 50-60 m-re, kb. 15 km/h sebességre lelassítva, tegye a váltót 2-esbe, és hagyja, hogy a motor alapjáraton húzza az autót. Így könnyen előfordulhat, hogy mire közel kerül, vagy odaér, már folytathatja is útját állóra fékezés nélkül. Fontos, hogy ezt se alkalmazzuk úgy, hogy másokat föltartsunk vele, ezért is úgy említjük meg, hogy elsősorban kis forgalomban ajánljuk.
43. Ha fölfelé vált, annál jobb, minél gyorsabban zajlik le a váltás folyamata. Nem arra gondolunk, hogy nagyon alacsony fordulaton váltson - ez inkább ártana, mint használna (lásd 5. pont) - hanem arra, hogy maga a váltás folyamata zajlódjon le minél gyorsabban, hogy az autó ne veszítsen sebességéből, és a motor fordulatszáma se essen le az alapjáratig.
44. Néhány (reméljük hamarosan egyre több) új fejlesztésű autóban található egy sebességváltást segítő kijelző, ami mutatja az éppen optimális sebességfokozatot. Ha az Ön autójában van ilyen, hallgasson rá! A számos autóban, a kilométerórában különböző sebességeknél elhelyezett, a felfelé váltásra figyelmeztető kis nyilak-jelölések is hasznosak, ezeket is jó figyelembe venni.

Az országúti, ill. autópálya-sebesség helyes megválasztása

40. Fogyasztási szempontból is érdemes megfontolnia, hogy milyen sebességgel halad autóúton, autópályán. A legtöbb mai autó, ötödik (ill. egyre több, hatodik) sebességfokozatban, a 90-120 km/h-s sebességtartományban fogyaszt legkedvezőbben. (Motorerőtől és légellenállási együtthatótól függően.) Vegyünk alapul egy 100 km-es távolságot, és egy közepes hengerűrtartalmú (mondjuk 1,6-os) benzines autót. 120 km/h sebességgel haladva, 6,5-7,5 literes fogyasztás érhető el, és 50 perc alatt tesszük meg az utat. Ha ugyanezt az utat 140 km/h sebességgel vezetjük le, akkor a fogyasztás 10-11 liter, a menetidő pedig 42 perc. A kettő között 8 perc különbség van, ugyanakkor kb. 1.000 forinttal többet költöttünk üzemanyagra. Ennyiből akár meg is ebédelhettünk volna az úticélnál! Csak az menjen (maximum) ilyen gyorsan, aki tényleg siet, illetve akinek a többletkiadást is megéri a sebesség, vagy akinek fizetnek ennyit* (vagy többet) 8 percéért. Arról nem is beszélve, hogy 140 fölött, már biztosan büntetnek gyorshajtásért.
[*Ez 7.000 forintos órabér! Nem rossz!]
Az is indokolja a sebesség 120 km köré való belövését, hogy a gyárak a fogyasztásmérési és CO 2 kibocsátási előírások miatt (a méréskor 120 km/h a maximális sebesség), a vezérlést úgy állítják be, hogy a motorok 120 km/h sebességig szegényített keverékkel üzemelnek, e fölött azonban nem, tehát a fogyasztás 120 felett jelentősen megnő.
További tényezők sem indokolják a 120-130-nál jóval magasabb tempót:
  • Először is, a száguldozás következtében jelentkező nagyobb fogyasztás miatt, gyakrabban kell tankolni. Az emiatti időveszteség lenullázhatja a gyorsaság miatti nyereséget.
  • Különösen itthon, a nagyobb tempó tartása szinte lehetetlen a sok csigatempóban előző kamion, és a belső sávban piknikező mazsolák miatt. Így rengetegszer le kell lassítani, és újra felgyorsítani, ami viszont nagy többletfogyasztást jelent.
  • A rendőrség és az autópálya-felügyelet újabb és újabb módokon méri a sebességet, ami miatt nagyon megnőtt a bírság veszélye. (Legújabb, a 2008-ban bevezetendő átlagsebességes módszer: a telepített kamerák rendszámfelismeréssel azonosítják az autót, és a rendszer méri a két kamerás észlelés között eltelt időt, ami alapján kiszámítják az autó átlagsebességét. Ezért, ha egy adott szakaszon valamiért mégis taposta neki, akkor még a következő kamera előtt vagy igyon meg egy kávét, vagy váltson poroszkáló tempóra.)
  • Végül, de nem utolsósorban, 130-140 felett hatványozottan nő a balesetveszély. Veszélyessé válik a fékút hossza és a reakcióidő alatt megtett távolság. Az autó hirtelen manőverek alatti stabilitása is jelentősen romlik. NE KOCKÁZTASSON! NEM ÉRI MEG! 
A fogyasztás ilyen csekélynek látszó sebességkülönbség ellenére mégis jelentős növekedését elsősorban az indokolja, hogy a légellenállás a sebesség függvényében négyzetesen (hatványozottan) nő, tehát ahogy nő a sebesség, egyre meredekebb görbével írható le az összefüggés. A jelentősen nagyobb légellenállás pedig csak jelentősen nagyobb energiafelhasználással küzdhető le. 
41. Országúton, autópályán, de nyugodt városi forgalomban is figyeljen oda a sebességtartásra! Sokan hol felgyorsítanak, hol hagyják az autót kicsit lelassulni. Plusz-mínusz 10 km/h sebességingadozás 4-5 %-kal is növelheti a fogyasztást az egyenletes haladáshoz képest. Ha az autóban van sebességtartó automatika (tempomat, cruise control), akkor használja!

Menni, és menni hagyni, avagy az utak királya nem az, aki mindenkit maga mögé utasít!

Ma már egyre inkább úgy vezetek, hogy a közlekedést egy nagy társasjátéknak fogom föl, ahol a cél nem a győzelem, hanem az, hogy mindenki épségben odaérjen a céljához, a lehető leggyorsabban és a legkisebb stressz árán. Ezért, ha valaki elém vág, vagy esetleg más kellemetlenséget okoz, azt nem akarom kioktatni, és nem terhelem a saját elmémet, nem veszélyeztetem a saját biztonságomat azzal, hogy "jól megmutassam neki", hanem egyszerűen hagyom, hadd menjen. Közlekedésileg, és lelkileg is "elengedem". 
33. Azok számára, akik sietnek, nem a nyomakodás, illetve a gyorshajtás, a lámpától lámpáig való gyorsítás, a sávok közötti cikázás jelenti a gyors előrejutást. Ez leginkább arra jó, hogy növelje a stresszt és balesetveszélyt okozzon. Ennél sokkal inkább eredményre vezet, a forgalom jóval magunk előtti figyelése, annak átlátása, és a helyzetekhez való gyors alkalmazkodás. A reggeli csúcsforgalomban jókat szoktam derülni azokon, akik tapossák a gázt és a féket, csikorogva indulnak, és állnak meg, cikáznak mint a villám, de a következő lámpánál valahogy mégis újra találkozom velük. (Ez persze nem azt jelenti, hogy én nem keresem a gyorsabb haladás lehetőségét.)
Sokszor sietéskor, a gyorshajtás csak egy önmegnyugtatás, hogy az illető mindent megtesz az időben érkezésért, pedig adott forgalmi helyzetben, semmivel sem ér előbb célhoz, mintha nyugodt tempóban haladna, ráadásul a sebesség-kényszer még a stresszt is növeli, hiszen megpróbál a forgalom ritmusánál gyorsabban haladni, ami ritkán sikerül, és ez frusztráltságot okoz.
34. Ne versengjen az utakon! Sokan esünk abba a hibába, hogy néha meg akarjuk mutatni mindenki másnak, hogy a mi autónk gyorsulása a jobb, mi vagyunk a jobb sofőrök. Egy-egy ilyen manőver előtt jobb, ha eszébe jut, hogy a forszírozott gyorsulások 50-200 %-kal több üzemanyagot emésztenek föl, mint az amúgy egyébként dinamikus közlekedéshez szükséges gyorsítás!
35. Magyarországon különösen gyakori rossz szokás, hogy egy látszólag siető autósnak meg akarjuk mutatni, hogy "nehogymárazthiggyehogyőajobb!". Csak azért sem engedjük be, ha piros lámpánál valaki "sportosan" megérkezik mellénk, megmutatjuk neki, hogy a mi verdánk a jobb, mi tudunk jobban vezetni, és különben is...
Ezzel csak azt érjük el, hogy mivel az illetőt sikerült magunk mögött tartani, arra kényszerít minket, hogy gyorsabban haladjunk, mint szerettünk volna, hiszen az olyan ciki, hogy "nem engedtem be, most pedig araszolok előtte". Ez többletfogyasztást eredményez, és annak a veszélyét is, hogy gyorshajtás miatt bírságot kell fizetnünk.
36. Ehhez hasonló az, amikor mi akarunk zöld lámpánál mindenképpen elsőként elindulni, és legyorsulni mindenkit, hogy a következő, egy sávosra szűkülő részen mi lehessünk az elsők. Ha sikerült, de a mögöttünk jövő, később láthatóan gyorsabban szeretne haladni, mint mi, kellemetlenül érezzük majd magunkat, mert "hogy ha a lámpánál olyan sürgős volt, most mégsem tarthatom föl, az olyan ciki!", és emiatt megint csak gyorsabban haladunk, mint szerettünk volna, és megint szembesülünk a kényszerű gyorsabb haladás előbb említett kellemetlenségeivel.
Azt tanácsoljuk, hogy ha nem akar a megengedett sebességnél gyorsabban hajtani, és azt sem akarja, hogy "letolják az útról", akkor ezt az elsőként bevágást csak akkor tegye, ha a másik sávban lassabb jármű (busz, teherautó, tanulóvezető oktatását végző autó, idősebb sofőr, stb.) elé szeretne bekerülni, vagy ha nem hosszú az egysávos rész, és hamar elengedheti az Ön mögött jövő, gyorsabban haladni akaró autót, vagy ha a leszűkülő részen is lassú haladásra lehet számítani, és Ön csak a sorban akar előrébb kerülni.
37. Általánosságban elmondható, hogy ez a közlekedés nevű társasjáték akkor működik a legjobban, ha mindannyian udvariasak vagyunk. Ne féljen előnyt adni másnak, még akkor is, ha az illető esetleg "rossz fát tett a tűzre"!
Tapasztalatom szerint a közlekedésben is jól működik a bibliai mondás:
"Vesd a te kenyeredet a víz színére, mert sok nap múlva megtalálod azt." (Prédikátor könyve 11.1) Azaz, ha bedobjuk az udvariasságot a közösbe, nem attól kapjuk vissza, akinek adtuk, hanem más közlekedőktől.
Azonban, ha Ön az egyetlen, aki miatt a másik félnek várakoznia kell, és az Ön elhaladtával ő is azonnal tovább tud hajtani, nem szükséges egy udvarias gesztus miatt lelassítania, hiszen, e nélkül is tud majd haladni a másik. Ne fékezzen feleslegesen! 
38. Ugyanakkor nem csak az előzékenységet kell elsajátítsuk, de azt is, hogy ha velünk udvariasak, azt észrevegyük, és késedelem nélkül elfogadjuk!
Ezért legyen résen! Gyakran megfigyelhető, hogy amikor valakit el akarunk engedni egy kereszteződésben, az illető, miközben arra vár, hogy elengedjék, össze-vissza bámészkodik, mintha nem is lenne neki fontos, hogy elengedik-e, vagy sem. 
(Ez talán a szociban belénk nevelt bűntudat-szindróma miatt van így. "Ó, engem nem kell elengedni, nem vagyok fontos, csak úgy ácsorgok itt...") Pedig nem csak maguk miatt kéne figyeljenek, mert azokat is föltartják ezzel, akik mögöttük várakoznak! 
A mai felgyorsult tempóban, az, aki be akar valakit engedni, nem vár sokáig, hamar megváltoztatja szándékát, és továbbhalad.
Mostanában többször előfordult, hogy egyértelmű fény- és karjelzésem ellenére, végül dudálnom kellett, mire az illető, akit el akartam engedni, végre fölocsúdott.
Ha Ön nem akar több lehetőséget elmulasztva sokáig várakozni, fontos, hogy amikor mások jóindulatára szorul, figyeljen oda azokra, akiktől azt várja, hogy el- vagy beengedjék, hogy egyből észrevehesse ebbéli szándékukat! 
39. Másik ide tartozó jellemző tünet, a "rejtőzködve kéretőzők"esete, akik arra várnak, hogy egy kereszteződésen áthaladhassanak, de közben a parkoló autók vonaláig sem mennek előre, így a keresztező úton, sűrű forgalomban érkezők, nem is vehetik észre, és így nem tudnak időben lelassítani, és udvariasan elengedni a várakozót. Dugja ki tehát kicsit az autó orrát! Annyira, hogy ne akadályozza a forgalmat, de időben észrevegyék, hogy ott van, és Ön is jó rálátással legyen a keresztező forgalomra! Ha sokáig nem engedik el, néha egy kis erőszakosságra, az autó fokozatos előre"lopására" is szükség van, hogy valaki végre rászánja magát az udvariasságra. (Azért csak óvatosan alkalmazza ezt, nehogy elsodorják autója elejét! Ez esetben sajnos szinte kivétel nélkül Önt hoznák ki hibásnak egy balesetnél!)

A követési távolság helyes megválasztása?

A biztonságos megálláson kívül, mire jó még
a követési távolság helyes megválasztása?
  
Előre bocsátjuk, hogy a követési távolság helyesmegválasztásához némi gyakorlatra, az aktuális forgalmi helyzet állandó figyelemmel kísérésére van szükség. Sűrű városi forgalom mellett, az indokoltnál nagyobb követési távolság föltartja a többi közlekedőt, és az által, hogy másokat előzésre, sávok közötti cikázásra ösztönöz, előbb-utóbb úgyis megszűnik.
29. Tartson ésszerű követési távolságot az Ön előtt haladó autótól! Ez segíti abban, hogy fenntartható legyen autója lendülete, hiszen nem kell az illető minden egyes lassítására szintén erőteljes fékezéssel reagálnia. Pl. ha ő elkanyarodik, és emiatt lassít, vagy ha sávváltás közben bénázik, akkor ha jó a követési távolság, Önnek nem is kell lassítania. Mire odaér, a másik autó már el is tűnt Ön elől.
Emiatt is teljesen értelmetlen az előttünk haladó sort, vagy autót "tolni", hiszen egyfelől úgy sem fognak gyorsabban haladni, másfelől hátrányt szenvedünk amiatt, hogy lemondtunk a megfelelő követési távolságról.
30. Amikor az Ön előtt akár 5-6 autónyira haladó féklámpája kigyullad, a gázról mindenképpen érdemes lelépnie, hiszen valószínűleg Önnek is lassítania kell majd.
Ha láthatóan lassítani is kezdenek, Ön úgy lassítson, hogy minél kevésbé, és minél később kopjon el a követési távolság! Így esélye van arra, hogy elkerüljön egy esetleges teljes megállást - lehet, elég lesz kicsit lassítani, hamar megszűnik a torlódás oka, és már haladhat is tovább, valamint így egy esetleges sávváltásra is több teret ad magának.
31. A követési távolság arra is módot ad, hogy amennyiben sávot kell váltania, ne legyen kiszolgáltatva azon autós jóindulatának, aki a használni kívánt sávban kissé Ön mögött, vagy mellett halad. Ha az illető láthatólag nem akarja Önt beengedni, akkor a megfelelő követési távolság birtokában, akár két fokozatot visszaváltva és lassítás helyett gyorsítva "előreugorhat" egy-két autónyit, oda, ahol azt látja, hogy befér autójával. (Ezzel egyidejűleg "elégtételt véve" az udvariatlan autóson.)
A messzire előre figyelés, és a megfelelő követési távolság, különleges előnyökhöz juttatja Önt! Az Ön körül közlekedők még észre sem vették az akadályt, el sem kezdtek felkészülni a manőverre, mire Ön már túl van a sávváltáson, és lassítás nélkül haladhat tovább.
Figyelem! Az említett gyors sávváltási manővereket, különleges figyelemmel hajtsa végre, leginkább akkor, ha a szélső sávban autózik, mert ilyenkor nem csak a többi közlekedő, de a járdáról lelépő gyalogos - vagy lehajtó jármű is meglepetést okozhat.
32. Sávváltásnál használja az irányjelzőjét! Ma már nem tendencia az, hogy "csak azért sem" engedik be azt, aki sávot szeretne váltani. (Néhány évvel ezelőtt jellemző volt, hogy aki indexelt, az tulajdonképpen azt érte el, hogy a másik sávban közlekedők nem engedték sávot váltani. Ma inkább azt nem engedik be, aki láthatóan sávot akar váltani, de nem használja az irányjelzőt.) Aki használja az indexét, jelezve sávváltási szándékát, azt általában elég hamar beengedik.
Még valami a sávváltásról: mielőtt egy lassan haladó sávot elhagyna, győződjön meg róla, hogy abban a sávban, amelyikbe áttérni készül, nincs-e akadály, amely még inkább lelassíthatja majd, mintha ottmaradt volna eredeti sávjában.

Hogyan lassítson?

A fék hasznos dolog, de csak azért, hogy használhassa, ne gyorsítsa fel az autót!
Az itt taglalt szokások kialakításának az a célja, hogy vezetés közben minél kevesebbszer kelljen a sebességét fékezéssel elkoptatnia, majd az autót újra felgyorsítania. Minden ilyen esetben, az az üzemanyag, amit az autó felgyorsításának céljából égetett el, a fékeken keresztül, hőenergia formájában elpocsékolódik. (Kivéve egyes hibrideket, ahol a fékezés az akkumulátort is tölti.) 
19. Figyeljen oda a kiszámítható helyzetekre! Nem csak olyanok léteznek, amiket felsorolunk, de fölösleges is lenne minden egyes helyzetet részletesen tárgyalni. Vegye észre időben, ha (feltételezhetően) lassítania kell az autót! Ilyenkor vegye le a lábát a gázról, de semmiképpen ne gyorsítson tovább, ha úgyis pillanatokon belül meg kell állnia. (Nyilván vannak olyan helyzetek, amikor a megállás pont a gyorsítással kerülhető el - nem ezekre gondolunk.)
A fék mellesleg jó indikátora annak, hogy milyen az Ön vezetési stílusa. Ha az első fékbetéteket szokásos városi forgalom, és nem állandó hegyen-völgyön való használat mellett, 35.000 km megtétele előtt cserélni kell, akkor van min javítani, mert valószínűleg túl sokszor gyorsítja föl, és állítja meg fölöslegesen az autót! (45-50.000 km átlagosnak mondható, nekem 60.000 km-nél kellett csak cserélni az eredeti gyári, nem kemény fékbetétet. Megjegyezzük, hogy elektronikus menetstabilizátorral (ESP és társai), vagy kipörgésgátlóval felszerelt autóknál, mivel mindkettőben szerepet kapnak a fékek is, az ennél hamarabb kopó fékbetét nem feltétlenül a túl gyakori és intenzív fékezés jele. Viszont lehet, hogy ugyanez jó figyelmeztető jele annak, hogy Ön túlságosan is vadul vezet,  és/vagy túlságosan bízik autójában, és az elektronikának túl sokszor kell beavetkoznia. Vezessen óvatosabban!) Régebbi rendszerű automata váltós kocsiknál is kophat gyorsabban a fék, mert a motorfék hatása csekély. Ugyanakkor egy kézi váltós dízel autónál, ha a motorféket jól kihasználják, akár 70-80.000 km-t, vagy még többet kibírnak az első fékbetétek.
20. Gyakori vezetéstechnikai hiba, ha valaki bekanyarodás előtt, vagy piros lámpa előtt, utolsó pillanatban veszi le lábát a gázról, és fékezéssel lassítja az autót. Ez különösen gyér forgalom mellett indokolatlan, hiszen a bekanyarodó autós senkit nem tart föl azzal, ha nem a közvetlenül a kanyar előtt lassít le 50-60-ról 30-ra, hogy beforduljon, hanem mondjuk a kanyartól 100-150 m-re leveszi lábát a gázról, és hagyja, hogy hadd vigye az autót a lendület. Ennek a távolságnak a metétele alatt, az autó nem is igen fog, mondjuk 40 alá lassulni.
Az is egy előforduló rossz szokás, hogy számos autóvezető,élesebb kanyarodás előtt, minden különösebb ok nélkül, szinte állóra fékezi autóját. Ennek kettős káros hatása van: egyrészt hátulról összetörhetik, hiszen a mögötte közlekedő nem számított ekkora lassulásra, másrészt a fölöslegen kis sebességre lelassított autót, újra fel kell gyorsítani.
21. Ha csak lehet, lassításkor használja elsődlegesen a motorféket!
Ezt számos forrás állítja, de a megkérdezett szerelők nem tudták megerősíteni: Amikor motorfékkel gurul, a porlasztós autók közül a viszonylag modernebbeknél, illetve az összes befecskendezős autónál (mások szerint a legmodernebbek kivételével) - legyen az benzines vagy dízel, nulla a fogyasztás, ugyanis a porlasztó, az injektor vagy az adagoló nem juttat még alapjárati mennyiségű üzemanyagot sem a motorba, egész addig, amíg a fordulatszám bizonyos érték alá nem esik, ami általában néhányszáz fordulattal az alapjárati fordulatszám felett van. A megkérdezett szerelők szerint, ilyenkor valószínűleg tényleg kevesebb üzemanyag jut a motorba, mint alapjáraton, de azért valamennyi igen...
Ezért tehát, ha lassít, lámpához gurul, (a fentebb leírt helyzet kivételével) nem érdemes a váltót üresbe tenni, vagy a kuplungot kinyomni. Guruljon (majdnem) nulla fogyasztással, motorfékkel! Ha nem akar gyorsan lassulni, mert távoli az akadály, ahol feltehetően meg kell majd állnia, megfelelően megválasztott sebességfokozat esetén alig lassul az autó, viszont, a fogyasztás elenyésző, akármennyire kicsi is motorfék-hatás. (Amint nem a motor hajtja a kereket, hanem a kerék forgatja a motort, a hatás létrejön.
Hozzátartozik ehhez az is, hogy ha üresben, vagy kinyomott kuplunggal gurul, nem is csak alapjáraton forog a motor, hanem a modern vezérlések esetén néhány száz fordulattal a felett.
Motorfékkel kapcsolatos további tényezők: ne pörgesse túl a motort motorfék üzemben (főleg ne tartósan, pl. lejtőn gurulva), ne menjen a fordulat 2500-3000 fölé (dízeleknél 1500-1800 fölé), inkább válasszon magasabb sebességfokozatot (és ha szükséges, használja a féket)! A magas fordulat nem csak a motort koptatja, de még a fogyasztást is megemeli, hiszen ugyan csak csekély mennyiségű üzemanyag jut a motorba, viszont a magas fordulat miatt, indokolatlanul sokszor.
Automatáknál más a helyzet. A régebbi fajtáknál nincs, vagy nem igazán hatásos a motorfék. Az újabbaknál rendszere válogatja, hogy melyiknek mennyire. Azoknál, ahol lehet kapcsolni sebességfokozatokat, lehet a legjobban alkalmazni a fentieket.
22. Amikor távolról meglátja, hogy a közlekedési lámpa Ön előtt sárgára vált, vagy messziről észreveszi, hogy piros, (és nem valószínű, hogy mire aktuális sebességével odaér zöld lesz, illetve, ha ismeri a váltási ütemet, és tudja, hogy mire odaér, piros lesz, hiába zöld még) azonnal vegye le lábát a gázról, és motorfékkel lassítsa az autót! (Erről lentebb kicsit bővebben.) Azt is érdemes megtennie, hogy a lámpától akár 60-80 m-re, finoman lelassítja az autót annyira, hogy a lendület kitartson a lámpáig, de ne érjen oda, mielőtt az feltételezhetően zöldre vált. Így, mire odaér, a lámpa éppen zöld lesz, tehát már mehet is tovább anélkül, hogy az autót állóra kellett volna fékeznie.
Figyelem: fontos, hogy túlságosan se lassítsa le az autót, csak annyira, hogy a lendület el tudja vinni a lámpáig akkor is, ha az nem váltana zöldre időben. A megfelelő fékezőhatást biztosító sebességfokozatban lassítson motorfékkel! Ne kelljen fölöslegesen újra gázt adnia a lámpáig való eljutáshoz! Némi gyakorlással ki tudja alakítani azt a visszaváltási ütemet, amivel adott távolságon eléri a kívánt lassulást.
Végül, ha a lámpától olyan nagy távolságra van, hogy az azonnali gázelvétel korai lenne, mert a lámpától még jó messzire túlságosan lelassulna, akkor természetesen a pont elején leírtakban az "azonnal" helyett a "kellő időben"-t kell használni. A teljes gázelvétel helyett egy tempó-visszavétel azonban általában hasznos. Messze lévő közlekedési lámpánál, ha nincs a megengedett sebességre belőtt zöldhullám, még ismert útvonalakon is nehéz megtalálni azt a sebességet, amivel ilyenkor haladni érdemes, és azt a pontot, ahol el kell kezdeni a motorfékes lassítást, de az ebben a részben leírtak tükrében érdemes kísérletezni, hogy elkerülhesse a megállást. 
(Ha Ön mögött ideges, sietős autós halad, de van neki lehetősége a szabályos előzésre, ne aggódjon miatta! Ha nem fér a bőrébe, majd előz. A miatt se aggódjon, hogy az illető esetleg Ön elé kerül. Ha ennyire siet, előbb-utóbb úgyis megelőzi Önt. Ha az illetőnek nincs módja előzni, és láthatóan nyomul, érdemesebb felfüggeszteni a fentiek alkalmazását, mint felidegesíteni egy esetleg agresszív autóst. Csúcsforgalomban, mindettől függetlenül, bölcsességgel alkalmazza ezt a tanácsot!
Akkor sem szoktam ezt alkalmazni, ha a sáv a kereszteződés előtt oszlik szét több felé, és az én irányom már piros, de van még irány, amerre zöld a lámpa, és mögöttem is halad autó. Ilyenkor csak akkor kezdem meg a lassítást, ha már átváltottam abba a sávba, amelyikben meg kell állnom. Addig a forgalom ritmusa szerinti sebességgel haladok, hogy ne tartsam föl a mögöttem haladót, nehogy miattam ne tudja még elkapni a zöldet.)
23. Maximum csak a megállás előtti utolsó métereken, nagyon kis sebességnél érdemes a kuplungot kinyomva, alapjáraton gurulni, akkor, ha a gurulási sebesség már alapjárati fordulathoz is kicsi. (Ezzel is azért érdemes játszani, hogy esélyt adhasson magának a teljes megállás elkerülésére.)
FIGYELEM! Ha az autója alapjáratával gondok vannak, ne alkalmazza ezt, ha leáll a motor, lehet, hogy az újraindítással is gond lesz, meg másokat is föltarthat!
Egyébként nagyobb sebességnél nem véletlenül ellenjavallt az üresben gurulás! Ha a motor bármilyen okból leáll, azonnal megszűnik a kormányszervó hatása, és rohamosan csökken a vákuumos fékrásegítés hatása, illetve szervofékes autóknál szinte azonnal megszűnik a rásegítés! Ha hirtelen kerülő manőverre, vagy kanyarodásra lenne szükség, az autó stabilitása is rosszabb lesz, ha a kerekek és a motor között nincs kapcsolat.
 Ezen kívül az üresbe tett váltót nem biztos, hogy egyből, és recsegés nélkül sikerül gurulás közben sebességbe tenni.
24. Szintén csak akkor ajánlott, ha nem kényszerít ezzel senkit lassú haladásra: ha a fenti módszerekkel mégsem sikerült "kibekkelni" a pirosat, a következő módon is elkerülheti a teljes megállást, és ezzel az energiaigényes felgyorsítást teljesen álló helyzetből: ha a lámpa már csak 30-40 m-re van, és nem úgy látszik, hogy zöld lesz mire odaér az aktuális lassulással, fékezze le az autót lassú gurulásra, váltson vissza kettesbe, és hagyja, hogy a motor alapjáraton húzza az autót, illetve, ha ez sem elég lassú, visszaválthat akár egyesbe is! Így a lehető leglassabb gurulás mellett van esélye, hogy elkerülje a teljes megállást. 
25. Ha látszólag rövid időre meg kell állnia, ne úgy időzítse a fékezést, illetve a lassulást, hogy közvetlenül a közlekedési lámpánál, vagy a bármi miatt álló, vagy lassuló autót utolérve, attól egy-két méterre kelljen nullára fékeznie sajátját! Lassítson le úgy, hogy az utolsó autótól, vagy a lámpától (forgalomtól függően) 20-40 méterre, már csak 10-20 km/órával guruljon, hogy ezzel is adjon egy lehetőséget magának arra, hogy elkerülje a teljes megállást, amennyiben a lámpa közben zöldre váltana, vagy az autók megindulnának.
26. Gyakran használt útvonalon figyelje meg a lámpák váltási ritmusát, és ehhez igazítsa sebességét. (Egyes kereszteződésekben a lámpák váltási ritmusa, a napszakok szerint, illetve munkanap - ünnepnap viszonylatban változhat. Legyen tisztában ezzel is!)
27. Ha olyan lámpához közeledik, amelynek nem ismeri várható zöldre váltási időpontját, ne úgy érkezzen, hogy a maximális megengedett sebességgel haladva, feltételezi, hogy a lámpa zöld lesz mire odaér, mert ha mégsem, akkor intenzív fékezéssel kell elveszítenie sebességét. Még főútvonalon haladva, előző lámpától érkezve sem lehet erre mindenhol számítani, mert nem mindenütt valósítható meg a zöldhullám.
28. Olyan kereszteződéshez közeledve, ahol Önnek várhatóan elsőbbséget kell adnia, ne nyomja a gázt az utolsó pillanatig!Használja ki az autó lendületét! Érdemes mihamarabb vissza is váltani, hogy amennyiben a kereszteződésben nem közeledik olyan jármű, amely számára elsőbbséget kellene adnia, vagy még távol van, minél gyorsabban áthaladhasson a kereszteződésen, illetve besorolhasson a főútvonal forgalmába.
Figyelem! A STOP táblánál a KRESZ szerint muszáj megállni!Hiába belátható a kereszteződés, a rendőr nem fogadja el azt az érvet, hogy el akarta kerülni az energiapazarlást azzal, hogy nem állt meg... 
Természetesen a fentiek alkalmazását nem szabad túlzásba vinni! Figyeljen oda, hogy ne akadályozza a többi autóst. Nem lehet cél, hogy az autó lendületét a végletekig kihasználjuk, és egy kereszteződéstől több száz méternyire már lassulva guruljunk, ezzel feltartva másokat. Akármennyire is hisszük, hogy ez a leghatékonyabb módja a közlekedésnek, a hátul jövő autósnak ez tűnhet idegesítő lassúságnak is, hiszen nem mindenki autózik olyan tudatosan, mint azok, akik e fejezet pontjaira odafigyelnek! Nem szabad önkéntes rendőrt játszanunk, és úgy gondolkodnunk, hogy "én tudom a tutit, te meg jobb, ha alkalmazkodsz az én tempómhoz, mert neked is az a jó!..." 
Miközben a hatékony közlekedésre ügyel, arra is oda kell figyelni, hogyha egy párhuzamos haladásra alkalmas úton, az Ön melletti sávban is közlekednek, ne autózzon hosszasan kötelékben a másik járművel, mert a hátulról érkezőknek így nincs módjuk előzni. (Akkor se, ha a megengedett legnagyobb sebességgel halad.) Vagy gyorsítson föl/lassítson le annyira, hogy a külső sávba sorolva alkalmazhassa az amúgy is alapszabály "jobbra tarts"-ot, vagy, ha Ön autózik a külső sávban, és a belsőben lévő halad Önnel "kötelékben", akkor finoman lassítson le egy kicsit, így csinálva helyet az előzéshez, ha azt látja, hogy valaki gyorsabban szeretne haladni. Nagyon hálás lesz Önnek az illető ezért a figyelmességéért.
Arra is figyelnünk kell, hogy ha piros lámpához közelítünk, a lendület fenntartásánál fontosabb az udvariasság! Tehát, ha azzal, hogy a lámpától távolabb a szükségesnél jobban lelassítok, (sőt, esetleg meg is állok) segítek egy másik közlekedőt az útra besorolni, vagy az utat keresztezni, akkor inkább ezt választom, (főleg, ha mögöttem is jönnek), mint az "alacsony fogyasztást mindenáron". Esetenként épp az ellenkezőjével segíthetek: nem lassítok le annyira, mint ahogy a fentiek alapján jó lenne, hanem csak később, a lámpához közelebb érve csökkentem a sebességem, így hamarabb eltűnök az utat, mondjuk keresztezni kívánó útjából.